Kovács Vilmos 
Föld
Dinnyés József dalai
Hunniában magyar vérre és latinul irtak.
A földdé lett és kapával feltört avar sírnak
hantjait már ellepte új temető meg szántó.
Földre szállt és csuhát öltött az Isten és bántó,
vadidegen imájáért követelte jussát.
Mézzel folyó Kánaánból itt mindenki jusst várt,
azt semmizték csak ki, aki Ázsiából vére
hullásával írt utat az új világ szívébe.

Mint tudta ezt Heé György uram, Gát falu bírája.
Felesküdött a hazára és a szent királyra,
papirosra hüvelyk ujjal nyomott igazságot.
szántott, vetett s nem ismerte a betű világot.
Egy íratlan ősi törvényt mégis csak megértett:
Hunniában - akié a föld - azé az élet.

A váré lett s az egyházé a föld, az ősi juss,
s ennek Heé György uram, annak csak úgy Georgius,
ki egyformán jól szolgált a királynak s az égnek,
törvényt nem tanult, de tudta, hogy föld kell a népnek.
 

 Hogyne hajtott volna térdet Lorántfy Zsuzsanna
nagyasszonya színe előtt és gyanakvó, sanda
szemmel hogyne nézte volna a viasz pecsétet
a levélen, hogy Lébices-föld a falué lett.

Hogyne vette volna érte fejére az átkot,
s hogyne köpte volna szembe a csuhás apátot.
aki nála a hagyomány-levelet kereste,
s hogyne feküdt volna érte szó nélkül deresre.

Ennek Heé György uram s annak csak úgy Georgius,
bő gatyája alatt még jósokáig hordta húsz
és egynéhány bot nyomát, de a levél megmaradt:
új borjúbőr bocskorára varrott hét folt alatt.

Latin írás, viasz pecsét, bot, amit pap méret
és egy ország, hol maroknyi föld mégis az élet
annak, akit kisemmiztek, aki saját vére
hullásával tört utat az új világ szívébe.

Érezte ezt Heé György uram akárhogy is írtak,
S tovább szántott tetején a sokszáz avar sírnak.