Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel.
Balsors akit régen
tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére.
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
Értünk Kúnság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran
plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben.
Most rabló mongol
nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk. |
Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre.
Bújt az üldözött,
s felé
Kar nyúl barlangjában,
Szertenézett s nem lelé
Honját a hazában.
Bércre hág és völgybe
száll,
Bús kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott: most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah szabadság nem
virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből.
Szánd meg Isten a
magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának,
Balsors akit régen
tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt. |
