Temesi bánságtól szaladtam idáig, 
Nagy az út Temestől Dancka városáig,
Nagy az út, nincs is út, tartson örökkétig, 
Az én bús szívemnek a rózsám szívéig. 

Mostan három éjjel, mostan három napon 
Tengernagy bánatom borral itatgatom, 
Piros borral, mert a bánatom fekete, 
Korcsmárosné lánya, ülj mellém, ülj ide! 

Ki vagyok, mi vagyok, a nagy Isten tudja, 
Szaladó csillagnak veszendő az útja,
Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
Szerelmes rabságból talán kitalálok! 

Virágos igéket szomorún daloltam, 
Virágos mezőket vérrel harmatoztam,
De minden csatáknak nincsen oly kudarca, 
Mint fene szerelem reménytelen harca. 

Bort ide, korcsmáros, tokajit, pirosat! 
Csatlósom, apródom, itasd meg a lovat, 
Azután nem bánom, hadd vesszen a világ, 
Meghalok én, Anna, szép violavirág!

1909