Ágh István 
Adalék
Dinnyés József dalai
Rövid az éjjel, mintha éppen kezdeném,
ábrás zugában zsebmetszőként jár a szél,
álarca füst, a körme éle kőkemény,
mintha csak ez a pince volna otthona.
Gyerünk haza!

Megtudtam ezt is, akartam valamikor,
most mint a ringyó ringat áramán a bor,
nevetésemtől nyíló fogsorom, vigyor,
vagy a halottak mennybe szálló mosolya?
Vég-hahota!

De így csak akkor fogalmazhatok, ha már
az eső reggel otthonomban rám talál,
lombsátor züllik, mint elázott ruhatár,
plattyog az utca. Gyerünk vissza amoda
a búcsúba! 

Vese hasítja kétfelé a derekat, 
máj zuborog és emlő, here leszakad,
mit érez ebből, mikor viharban az agy?
még a pofon se fáj, csak másnapi nyoma.
Gyerünk haza!

Hajnalban nyit a Bosnyák-téri nagypiac,
Kiss néni süti legjobban az oldalast,
jönnek és mondják, ki vagy, mi vagy, mit akarsz?
Befeküdnék egy halom rózsakrumpliba.
Megváltana.