Verseghy Ferencz 
Krisztinka.
Dinnyés József dalai
Haj! melly boldogok
hű karjában a’ napok
   érzékeny mátkának!
Eggy kéj életem,
móta hűmnek ösmerem
   szívét Krisztinkának.
Égnek a’ nép, melly repűl,
‘s víznek úgy hal nem örűl,
   mint én e’ lyánkának.

Minden felderűl,
ammint reggel ránk hevűl
   a’ nap’ villogása.
Gyorsban forr a’ vér,
‘s köz dallyának égig ér
   vídám harsogása.
Így buzdíttya kedvemet,
bájolgatván szívemet,
   hűmnek mosolygása.

Nézd a’ fülmilét,
melly hallván a’ csermelyét,
   felbuzdúl dallyára.
Zengi bájjait,
‘s lejtegetvén tagjait,
   fűl a’ víz’ hangjára.
Így ébrednek dallyaim,
elszélledvén gondgyaim,
   Krisztinkám’ szavára.

(1806.)