Tőzsér Árpád 
Férfikor
Dinnyés József dalai
Villamos vágtat,
mintha vad futna,
megadón fekszik
alá az utca.
Szerelmét adja
lány a legénynek:
adom magam vad
tülekedésnek.
Állandósul a
robaj a vérben:
férfikort kongat
huszonkét évem.
Huszonkét éve
adom a hőst itt,
játszom a sorssal
szembeköpősdit.
Élek, csavargok,
vagyok, mert lettem,
mint dér az ágon:
megkérdezetlen.

Indultam, mint más:
virágembernek.
Tövis lettem, mert
fagyok neveltek.
Szúrok, ha szúrnak,
rúgok, ha rúgnak,
nem hajlok se új,
se régi úrnak.
Csak a nád hajlik,
törik a férfi:
nem tört derékkal
próbáljak élni.
Így lehetek csak
erős a bajra.
Cigarettára:
gyújtok a dalra.
Földi bajt oldó
tűzpiros dalra,
pávatorokkal
szólok a napba.

 Csillagot rugjon
huszonkét évem:
morzsavilággal
be sose érjem.
A mindenséget
magamba szedjem,
de sóra, szénre
essen szét bennem.
Megoldó szemmel
világom járjam.
Ha bimbót látok,
virággá lássam,
hogyha gazt látok
tűzlánggá nézzem:
járjon az ember
szegfűfehérben.
De torkig álljak
bár a virágban:
kis füvek mérgét
felkiabáljam.

Legyen fülem, ha
bánattó’ ümget,
újra font kantárt
csak úron tűrjek.
Fagyfegyelembe
vérmeleg kedvet,
csendszájba bátor
szót követeljek.
Bátor elméknek
bátor a lába:
akarom, álljunk
vad karikába.
Vad karikába,
megváltó táncra,
mindenki járja,
férfimód járja.
S egy akaratra
taszítva lábunk,
a forgatagban
összekiáltsunk:

 Világot rontó
nyers erők kelnek,
nem elég félni
már egyért egynek.
Túl az ideg és bőr-
szabta határon:
aki most fáj, az
őssejtig fájjon.
Ki velünk táncol,
ki velünk járja:
Anyánk képén a
világ a ráma.
Mindenki mindér’!
Pötty, különfények
szűnjenek! - Táncba,
körtáncba, népek!
Tüdő táguljon,
csizmaszár rogyjon,
törjön aranygyep,
zendüljön torkom.

Férfikor, így jöjj,
így gyújtsak dalra,
pávatorokkal
így szóljak napba,
szakadjak meg, bár
torkomba bukjon
szó helyett sós vér:
ne hagyjam jussom.
Jussom a szóra,
igazra, szépre,
gyehennaoltó
hűs emberségre.
Szóljak halálig
harcverest, bátrat,
férfikor, így jöjj,
vigyázlak, várlak!