CXLII. ZSOLTÁR 
Könyörgése Dávidnak az megszabadításért.
Dinnyés József dalai
Én az Úrhoz fölkiálték,
Kiáltván néki könyörgék,
Jelentvén én panaszimat,
Megbeszéllém nyavalyámat.

Ha szorongattatik lelkem,
Te utat mutatsz énnékem,
Módot találsz, azmelly által
Megszabadulok jó móddal.

Utamra tőrt mernek hánni,
Azmellyen én szoktam járni,
Tekintek széllel mellőlem,
De senki nem esmer engem.

Bézárlattak utak, ajtók,
Egyfelé sem szaladhatok,
És ez illyen ínségemben
Senki nincsen, ki segítsen.

 Tehozzád kiálték, Uram,
Mondván: te vagy bizodalmam,
És egyedül reménségem
Ez földön csak te vagy nékem.

Halld meg az én imádságom,
Mert igen sanyargattatom,
Ments meg ellenségim ellen,
Mert erősbek, hogynem mint én.

Vedd ki fogságból lelkemet,
Hogy dicsérjem szent nevedet,
Ha jól téssz velem, az hívek
Ottan engem környülvesznek.