LII. ZSOLTÁR Pananaszolkodása Dávidnak az Dög ellen.
Dinnyés József dalai
Mit dicsekedel gonoszságban,
Te hatalmaskodó?
Mit fuvalkodol föl magadban,
Nagyravágyakozó?
Mert az Istennek jó volta
Az jókat megtartja.

Mint szinte az éles beretva,
Ollyan az te nyelved,
Mert az szíveket átaljárja
Rágalmazó mérged,
Inkább szeretsz hamisságot,
Hogynem igazságot.

Te, csalárd nyelv, szólsz csak nyavalyát,
Azértan az Isten
Téged kigyomlál és elszaggat,
Házadból kiveszen
És az élők seregiből
Tégedet kitöröl.

Midőn az hívek és az szentek,
Látandják ez veszélt,
Ő magokban megfélemlenek,
Mindenek ez kevélt
Megnevetik és csúfolják,
És végre ezt mondják:

 Ím, ez az Istent megvetette,
És benne nem bízott,
Gazdagsággal magát elhitte,
Ahoz ragaszkodott,
És az ő álnokságához,
Bízott hatalmához.

De én, azki jó hittel bízom
Az nagy Úr Istenben,
Az ő házában plántáltatom,
És zöldellem szépen:
Mint az ékes zöld olajfa,
Ki meg nem asz soha.

Én téged örökké dicsérlek,
Mert megtartál engem,
És az te nevedben reménlek,
Míg leszen életem,
Mert te az te híveidnek
Vagy jó segedelmek.