Szász Károly 
Hazámhoz
Dinnyés József dalai
Hírt se hallok már felőled, 
Erdős völgyes szép hazám! 
Most hogy távol vagyok tőled, 
Most szeretlek igazán.
Azt a völgyet, azt a bércet:
Soha nem feledhetem,
S kél szivemben vágyó érzet: 
Hogy zokogjak kebleden!

Semmi, semmi ki nem pótol, 
El nem mossa képedet. 
Kérdem a sebes folyótól: 
Mért hagyott el tégedet? 
Kérdem a szálló madártól: 
Tán kiszáradt a berek, 
Hogy tőled ő is elpártol, 
Mint a hűtlen emberek? . . .

 Gondolom: a nehéz felhő
Arcod özvegyfátyola; 
Gondolom: a síró szellő
Egy ismerős furulya. 
Gondolom: a virágillat 
Esdő sóhajod talán;
S pásztortűz az a kis csillag 
Kék havasod oldalán . . .

Téged látlak minden képben, 
Mely felém száll messzirűl, 
A sik rónán minden lépten 
Bércid árnya leng körűl.
Búcsuzó anya, - fiának 
Szent ereklyeképet ad,
S az., - habár az évek szállnak -
Mindig kebelén marad!