S. Benedek András 
Csordul az eresz
                        Üzenet Beregből
Dinnyés József dalai
Csordul az eresz, a tornácon megül
a fény. Tavasz lesz, csak a jelre várok,
Mert új szerre idézett a törvény:
Hívatnak a kőbezárt szentkirályok.

A trónon kóbor fattyúfiak ülnek,
Kábán legjobb boraink hevétől,
S már a vadak is riadtan menekülnek
A hercegek vadászó erdejéből.

A vén számadó isbotjába réved,
Hiánya van jó kosnak és üszőnek,
latrok vámolják a tiszai révet,
tipratják a legszebb legelőket.

Útnak indul hát az öreg Ardó,
A Basán, Tóháton át a sárhajón.
S vele mennek a hitet megtartó
Ősök, túl a legyőzött halálon.

 S jönnek mind, kiket az idő elárult,
Kiknek nincs már hazájuk e földön itt,
Hozzák hitüket, mint rejtett zugárut,
Kerülve rongy ritterek várait.

A kopár hegyekben már nem fog az átok,
Hol a föld szíve szünetlen dobog
S hol várnak a fehér barátok:
A töviskeresztet őrző táltosok.

Hetednap indulunk komor éjfelén,
Hét törzs, hetvenhét nem utódai.
S mire a hajnal átvérzik zord egén,
Földerengnek Fehérvár ékes tornyai.