Madár köröz a magasban,
csillagról csillagra kattan;
      én állok a tengelyében,
      nem méri időmet mégsem.

Láthatatlan jövő sugára
zúdul rám széles nyalábban,
     és benne - bárhogy is tartom -
     porszemként lebeg az arcom.

Körötte csillogó szemcsék
járják a véletlen rendjét -
     Nyüzsgő arcokon által
     arcomra senki se lát majd.

Szándékom ítélet őrli,
nem lehet innen kitörni - 
     Gyűlölöm azt, ki helyettem
     él majd, egy boldogabb rendben.