Én sírtam, a csillag ragyogott,
s nem szállt álom anyám szemére,
bölcsőm alá besütött a hold,
a rossz álmot űző szemére.

Apám kint, egy sötét hodályban,
szalmavackán álmodott rólam,
s álmában tán lehullt fecskével
játszottam a pitvarajtóban.

Az éj csendje csengett és bongott,
sírt benne a szomjam, éhségem,
anyám csak a csillagot nézte,
s egy csöpp tejnek látta az égen.

És a csillag megérezte tán,
hogy anyám hű szemén nincs álom -
a bölcsőmre pergette fényét,
melytől megszépült a sírásom…

Ha nincs álmom, én is nézem most
a csillagot, melynek fénye
olyan, mintha a nyári éjben
anyám régi könnycseppje égne.