Kádár Kata (Két kápolnavirág)
Kikelet hava (márciusról-áprilisra)
Dinnyés József dalai

Az erőszakkal elválasztott szeretők tragédiájának csodaszép szószólója ez a ballada. A befejező motívuma sírjaik virágainak világszerte ismert szimbóluma a halált túlélő szerelemnek. 
 
    Gyulainé édesnyám
Engedje meg azt az egyet
Hogy kérjem meg Kádár Katát
Jobbágyomnak szép leányát

   Nem engedem Kádár Katát
Jobbágyunknak szép leányát
Vagyon itten a falauba
Királyleány báróleány

  Kádár kata szegény leány
Ő nem hozzád való leány
Kádár kata szegény leány
Ő nem hozzád való leány

   Nem kell nekem királyleány
Nem kell nekem báró leány
Inkább megyek bújdosásra
Hideg mezővárossára

   Ne nyisd rózsám a kapudat
Mert nem menyek én tehozzád
Mert én menyek búdosásra
Hideg mezővárossára

   Addig mene addig mene
Míg egy faluba nem ére
Gál János úr Gál János úr
Mi hír vagyon a faluból

   Nincs semmi hír királyúrfi
Nincs semmi hír az faluból
Kádár Katát elvesztették
Feneketlen tóba vették
 
 

      Mutassa meg a tó partját
S od’adom a pejparipát
Megmutatta a tó partját
Megmutatta a tó partját

   Élsz-e rózsám vagy meghótál
Vagy felőlem gondolkoztál
Se nem élerk se nem halok
Csak felőled gondolkodok

   Keresztett vetett magára
S beleszökék a mély tóba
Élsz-e rózsám vagy meghótál
Vagy felőlem gondolkodtál

   Gyulainé ezt megtudta
Vashorgokkal kihúzatta
Kőkoporsóba tetette
Ú’ szépen eltemette

   A szerelem következett
Két rozmaring nevelkedett
Addig s addig nevelkedett
Meddig összeölelkezett

   Gyulainé ezt meglátta
S töves-tőből kivágatta
Gyulainé édesanyám
Kied híres vén boszorkány

   Éltünkbe’ se hagyott békét
Holtunk után se hagy békét
Teremtse hát Isten kőé
S ha nem kőé kőszikláé

Gyergyótekerőpatak (Csík) 1907.
A ballada természeti képe 

Az újjászülető természet, amely túlélte az álom, az enyészet és a fergeteg havát, dicséri az életet, a teremtő Istent. Van remény minden elmúlás után.