Nyárvége van. A csillagok,
ha láthatjuk nagynéha még
a fényreklámcsatáktól őket,
idegenebbül tündökölnek,
a fényük másfelé ragyog,
feledni látszanak a földet.

Nincs visszaút. Haladni kell,
mindjobban süllyedni a mélybe.
Még messze van a pálya vége,
sok mindent vesztünk addig el,
míg fehér zászlaját kitűzi
vándor lelkünk felett a béke. 

Addig csak az igen s a nem
szánalmas dialektikája,
egy vesztes játszma szüntelen –
rossz tréfa, semmi több talán
az unatkozó istenek
kozmikus kártyaasztalán.