Istentől kapott minden nap jelet,
hiába bolyongott álmaival,
fényes kavicsok a semmi partján,
a szögek csendje senkit sem zavar.

Üres kannákban, szakadt polcokon,
emléket rejt a cinkos, vak sötét,
kifosztják, meghal, mégis szárnyra kel,
égbe vonszolja rémült kedvesét.

Majd megszégyeníti az elmúlást,
szelíden öleli a holnapot,
kiáll a fodros felhők szélére,
és a napból merít bűnbánatot