Milyen szerelem jut ennek a kornak?
A szennytől lassan megfullad a Föld.
Van-e hit, ami lelket birtokolhat,
ha a kilátástalanság kitölt?

A csönd létráin égig ér a jajszó,
de eltéved a csillagok között,
mintha semmibe nyílna minden ajtó.
A távlat tőlünk régen megszökött,

és nincs gondolat, ami utolérje,
mert semmivé válik a semmiben.
A képzeletnek nem lehet esélye
ahhoz, ami benne emléktelen.

Hát hol a vers, ha elveszett a távlat?
Mi őrzi mégis azt, mi elveszett?
Tán a lélek gyárt végtelent magának,
eltemetni az áruló eget?