Nem érem el, nem láthatom
Robbanva foszlik, mint atom
Mint ős atom, rnint szürke lég
Fodrozza nyájnyi melegét,

Felhőt sodor fent és alant
Szikla, hasítja s durva hant.
Csak fény, csak pompa, puszta szín
A királyok kárpitjain

S annak, ki görnyed, vérzik, ás
Szemet-sorvasztó vakulás,
Csepp csillogás, remény helye,
Vagy utcalányok pendelye,

De, kiben, mint mozdony tolat
Az értelem s a gondolat
S mig baktat más, mint karcsú őz
Belőle füst száll s lomha gőz

Szikrát csihol, lángot dagaszt,
Sebére írt hoz s hűs tapaszt,
Annak szívén is átrohan,
Istene lesz s minden ami van.