Szolgálni, sosem szolgaként,
s majd gyönge fűszálként, holtan,
még az is szeressen nagyon,
ki nem is sejti, hogy voltam.

Múltunk mélységes kútjából
ne merjen, csak gazda vödre,
az emlékezés kínjait
mi kaptuk véle örökbe.

E világon minden ember
ott van csak otthon, hol temet,
szívét úgy adja vissza,
mint egy letépett rendjelet.