Fáy Ferenc 
Új lázadás előtt 
Dinnyés József dalai
Uram, de jó a mellverőknek, 
a hangos szóra éheseknek, 
Fiad-telkén ispánkodóknak
s Uram... de rossz a béreseknek 
ez a nekik szánt új világ.

Aki ütött, hát most is üthet, 
aki állta, most is csak állja,
És mért van az, hogy nem dűl porba
mégsem az arcok-barikádja,
hiába zúzza száz tenyér?

      de holnap...

Pedig Te is de sokszor verted, 
és kétszínű atyáskodással,
de sokszor küldted ránk nevetve, 
szolgáidat s veretted mással 
arcunkra hatalmad jogát.

De így Uram, még sose vertél, 
soha nem rúgott így a lábad
és égőbb trónnal nem kedveskedtél 
Uram, még soha Zápolyáknak, 
mint a mi, mai trónusunk.

      de holnap... 

 De jaj, Uram, mi lesz, ha egyszer
elég lesz már a sok verésből? 
S a zsellér-ujjak lázadása 
öklöt formál a szenvedésből 
s az ispánszóra visszaüt? 

Mert nézd, habár hűséggel állunk 
és még hűségünk tiszta vérén 
érik békés kenyérszegéssé
az új kalász a mezsgyék szélén 
még neked sír a sok gyerek,

      de holnap... jaj, ki tudja holnap, 
milyen pofontól csap az égre
- nagy, lobbanó, új lázadással - 
zsellér sorsunk sok szenvedése? 

És akkor, mondd Uram, mi lesz?