De rászólnak a csillagok,
felhő kiált, kigyúl az éjjel,
s gonosz kis élete sajog
sosem-gyógyuló tenyerében.

És felkelnek a madarak,
árok hívja...de fut előle,
ő, ki a gyógyító szavak
vajákosa és ismerője;

kit csalán bújtat, hogyha fél
zápor szárít, hogy meg ne fázzon,
a tarlóba tereli a szél,
hogy annak fájdalmába járjon.

S most rázuhan az Isten is!
Nem ugrik el. Leül egy kőre.
Mert tudja, már az sem segít,
ha elrántja magát előle.