De nyelvét ölti reád a föld, a tenger;
csupán egy nyárfa árnya megy vele...
s te, a teremtés koronája: ember,
te megváltott, te mért élsz ellene?

A lányod hívja, várja már a holnap,
gyerektestébe fertőz vért a kéj,
s kit szépnek láttál, álmodtál a jónak,
ronggyá gyalázzák! – Mért hallgatsz? – Beszélj!

Hiszen a hangod lázított üvöltve,
mikor már bennünk megdermedt a szó,
s Lincoln eszméit zúgta, fejtegette
képernyők mélye, újság, rádió;

te, ki hittél a nemzetköziségnek
s koncként a tested vetetted oda,
nem látod, hogy a néma ég se ért meg?
Magad maradtál, ostoba.

Emlékezz csak, hogy harsogott a hangod:
szent volt a Föld, az Isten, a Haza,
s nem voltál más, csak rádleső bitangok
álmod letipró, szennyes igaza.

Nem voltál más, csak nyál egy nyegle szájban,
-- mely arcodon ma bélyeg és örök –
amit Vezéred, szívetek nagy álma,
az eltiportak arcába köpött.

Ez volt a cél: vihogni kéjelegve,
vörös cirkuszban, népek nagyjain.
Kötél és Kés! – mely ágyad megvetette,
az út, amelyen elindult Sztálin.

Anyák megcsúfolt, síró milliói,
akasztás, jajszó, hulló hősi vér...
Ezt tették lelked gyáva mozgatói:
„For God and Country” Népért, Istenért.

Papot temetni nyirkos börtönökbe,
apró gyerekbe Lenin szellemét
ültetni s onnan kiűzni örökre
a tisztaság s a jóság Istenét.

S ma ajkad néma. Áll a bábparádé.
Ernyedten lógnak most a madzagok.
Álmod a Szex, a Hotel és a Káré,
s mit érdekel pár tántorgó halott,

deportálás, Mindszenty, Európa...
bambán iszol, a két karod ölel,
a Krisztus? – ócska, papok fujta nóta...
Pedig vigyázz, – az ítélet közel!

Véres játék lesz. Társtalan magadban.
Nem hősi harcról tejfel-leszedés.
Itt férfi kell, hit, százezer alakban,
szőnyeg-bombázás, hidd el, most kevés.

S nem lesz erő más, mely a síkra lépjen,
magad leszel és senki, senki más.
Csak rendeződ lesz hátul nagy kevélyen,
mint Partizán, mint terror, mint szabotázs,

és olajat vesz addig, míg a véred
kihull s a halál testeden zuhog:
a GPU-nak adja át testvéred
s részeg vadaknak hurcolja hugod.

Szent harcod is fasiszta lázadásnak
ordítja ki majd... és kínjait nyögi:
hogy’ kínoztad és hogy’ gyógyult meg másnap
Népbíróság... s apádat felkötik.

Nagy felvonulás lesz érzitek, ti Bábok???
A Moszkva-küldte rendező kacag,
hívják a népet szédítő plakátok,
a dollár hull, a pénzeső szakad.

S te nem hiszel! Csak nagy világ-porondod
porában ülsz, míg madzagod feszül,
és szájbarágott mondókádat mondod
és várod, hogy a sültgalamb repül.

Hol hát a hang, a régi szív, a lélek?
Washington lelke, Lincoln szelleme?
Egy száműzött kis porszem sír felétek, 
egy fehér-néger, kinek nemzete

több ezredév harcán sem hullt porba,
mely érted folyt, te szent kultur Nyugat;
csupán barátod: a nagy Szovjet-csorda
tiport el rajta színes álmokat.

Hol hát a hang, mely egyszer égre szálljon,
te új Übermensch, végre Krisztusért?
Nagy rendeződ most nem mozdít a szádon
Győrért... Budáért... a Corvin közért?

Vigyázz, a gong már megszólalt. A színen
vörös fény lobban, bódult színhatás...
S te Bábember nézd, hátul ott ragyog már
Krisztus helyett a Sarló s Kalapács.