Ölni kell vagy megdögölni, 
nem örömből lettem hajdú. 
Ides hazám pogányoké, 
császáré és nagyuraké,
csak én vagyok rongyos fattyú.

Nem riadok, ha ijesztnek, 
a halálhoz nagyon értek. 
Ha török - hát karóba húz
ha császári - agyonlövet, 
s saját vérem is megéget.

Vicsorgok hát e világra, 
mint a bekerített farkas. 
Átharapni egy-két torkot, 
hogy magam ne adjam ingyen: 
- Uram, ez a Te jutalmad!

2. (Szomorú parlandó)

S akkor jöttek a hajdúk. Nincs megadás. 
Minden élő férfiakat kaszaboltak
és nem volt megadás-jel, 
                         melyből a zsoldosok is 
elgondolták: jobb, ha fogoly vagy.
- Többet pénzel ez élve, mint egy percnyi 
                         pengesuhintás,
hisz megalázott asszonya és pereputtya kiváltja
- pláne ha él még-, és kér menlevelet.

Ámde a hajdúk jöttek. Porba tiportabb 
Erdély ennél nem volt. Mert ama hajdúk 
káromkodtak véges-végig. S mind magyarul.

3. (Hajdú legényes)

Vérem pezsdül, torkom rikkan : - Végre pogányok ellen! 
Nékem a császár nem parancsol sem a fejedelmem.
Lándzsám villan a jegenyéken, 
szablyám szisszen a sás élében 
szinte indul a föld is.

Dölyfös szpáhi pattan a lóra, mindjárt felém rúgtat, 
még lándzsám is csodálkozik: milyen nagyot huppant,
s hogy Mohamedhez eltaláljon 
megsegíti a buzogányom, 
útját megrövidíti.

Ám janicsárság ezre zúdul, Isten tudja honnét.
Lődözünk, s hová meghátrálunk - ismer minden zsombék. 
Náddal törlöm a bocskorom orrát
míg befogadja láp-Magyarország 
ezt a harácsos népet.

Jambur, jambúr, jambambúri, a jambúr: jambambúri, 
nincs szebb mint a tábortűznél a hajdútáncot járni.
Nézik a talján, vallon népek 
- zsoldfizetésre ideértek -
jambúr, jambambúri.

Fogadd most levelét Deák Kis Ferenenek 
Bocskai úr, egykor császári fiskális. 
Viszem hűtlenséged Nagykereki felé 
zsoldjában - mint hajdú - a felkent királynak.

Avégre semmi nép ez a lándzsás-puskás, 
mi végre hiába István úr hűsége.
Ellened is rablót toborzott a császár, 
kit pedig szolgáltál - még hited fölött is.

Most a pusztulásnak, összevisszaságnak 
tobzódó idején István úrra nézek.
Sok árultatásunk, keserves vadságunk, 
sorsodnak a sorsunk - bizony most tenképe!

Ha veszni kell - vesszünk, de érted verekszünk 
Kereki vár előtt, Álmosd mezejében. 
Sebzettségünk miatt igaz tükrünk te vagy,
s kire - mire néznénk, ha összetöretnénk?

5. (Bocskai nóta)

Van már házam, van már földem, 
vagyok nemes Hajdú.
Nem vagyok már senkifia, 
csúf, fekete varjú.
Uram csak Bocskai István,
övé szablyám, s lelkem. 
Jaj, annak, ki háborítja 
az én fejedelmem.

Bocskoromból kurta csizmát 
csinált urasságom.
Szántóm, rétem mindent megad, 
s asszony vígadásom.
Bejól van ez fejedelmem, 
házam a te házad.
A pogány is koronát küld 
Bocskai Istvánnak.

Hódol Kassa, s a Felvidék
minden kapitánya. 
Királyokkal parolázik 
seregünk ispánja.
Ki az, ha nem Bocskai úr, 
hajdúk fejedelme?
Áldja meg öt az Úr Isten 
békében, s fegyverbe.