Nem volt ekkorig is felhőtlen futásod, 
De hamar felderült rövid elhúnyásod. 
Csak azért rejtezél néha fellegekben, 
Hogy fátyolod alól annál kedvesebben
Mosolyogjon orcád. 

Nem adtál szüntelen tüskétlen rózsákat, 
Nem lengettél mindég lágy Etéziákat: 
De adtál víg elmét, erőt, barátságot, 
Angyali érzéssel tőlt édes órákot
Cypris ölében.

Mit várjak ezután, nem látom előre.
Könnyes szemmel nézek a múltra s jövöre: 
Annak örömeit sírva emlegetem,
Ennek komor képét előre rettegem 
Setét ködében.