Uram! Én
is az voltam,
Pogányul tékozoltam.
Tőled kikérve részem,
Vágtam neki merészen:
Házadból útra szöktem,
Köd utánam, előttem.
Világ zsoldjába álltam,
Kincseim szétkínáltam,
Jó napokért, nehányért;
Örömért, egy parányért...
Felejtettem bolondul:
Egyszer egy óra kondul,
S ki, azt hittem, barátom:
Foga fehérit látom;
S kiknek aranyam adtam,
Felöklelnek kamatban.
Felejtettem egészen:
A kincs nem is volt részem,
A magadéból adtad,
S fiadat szökni hagytad: |
Hadd próbáljon
világot,
És lássa, amit látott.
Hadd lepje meg alázat,
Hogy sírja vissza házad,
Koldulja vissza orcád,
Térden megtérve hozzád.
Uram! Megtértem térden.
Tulkot ne vágass értem.
Legszebb ruhád ne add rám,
Gyűrűd el sem fogadnám.
Víg muzsika nem illet,
Csak egyet kérek tőled:
Hogy lemosdani engedj
Magamról minden szennyet.
S tűrj el megülve csendben
Egy kis zugolyban engem;
Míg bús sorsom leélem,
Bánj mint beteggel vélem,
S ha soká haldokolnám,
Halálomban hajolj rám. |
|
