Nem tudok mást, pusztulok, bomlok,
már szaga van
gondolataimnak, mit mondok
hajléktalan.

Beérném én már, kitaszítva,
akárkivel.
Bordáiba, meleg barlangba
búna szívem.

Jó volna, amíg tart a tél,
medvék, vadak
módján kitelelni az éj
szíve alatt.

Jó volna, amíg künn a föld
zúg, hánytorog,
hinni, a világ anyaöl.
S még nem vagyok.