Elszakad testes derekad tövétől; 
Csak kicsiny kéreg maradott kötésül;
Ágaid csüggnek, levelid kivesznek, 
Nedvek elhagyván.

Sorvadó kebled csecsemős gyümölcsit 
Hasztalan szűlvén, elereszti: hullnak 
Ők, s nem is tudván rövid életükről, 
Rendre kihalnak.

Annyi szélvészen diadalt-nyerett fa! 
Nemtelen porban hever a nemes díísz?
Ezt leendőnek lehetett-e vajjon 
Vélni felőled?

Senkinek kárán nem örült, sokaknak 
Hűvös árnyékkal feles hasznot hajtó, 
S kedvek' étkeddel kereső kegyes fa! 
Mondsza, ki bántott?

Ah, minek kérdem! - szemeimbe tünnek 
Gyilkosid. Nem volt kül-erőszak: ott benn, 
Önmagadban volt megölő mirígyed
S titkos elejtőd.

Ím egész bélig gyökered kirágták 
A gonosz férgek, s az elett odóba 
Hangya-bolyt híttak! - Mi nyüzsögve járnak 
Most is alattad!

Átkozott vendég! viperák szülötti!
Ah, szerencsétlen fa! - hazánk', szelid ég, 
Szűz virágjában tehetős karoddal
Tartsd meg örökké