|
ESTERHÁZY JÁNOS |
| Korunk a legjobb
tanítómester, mert a dolgok átértékelésére megtanít. A kimondott, vagy
írott szó értéke, különösen ma, aszerint változik, hogy mikor és hol mondották
el. Ha magyarul hangzik, akkor jelentősége csak növekszik szemünkben.
Én így látom a mi szlovákiai írásainkat. Az irodalmat nem nézhetem kizárólag irodalmi szemmel, az írót nem bírálhatom a szigorú kritikus mértékével. Helyzetem és feladatom kényszerít arra, hogy mindent, ami bennünk, velünk és körülöttünk történik, elsősorban csak magyar szempontból nézzem. Ha a mi földünkön magyar szó csendül, az a mi lelkünkben már ünnepi hang. Aki nálunk lantot ragad és azon magyar dalt penget, az a régi magyar igricek ivadéka, aki népet támaszt, lelket nevel, hitet ad. Szava, rigmusa szent előttünk, - megnyilatkozása, tökélye irodalmi vagy sem. A mi íróink -
sajnos, - nem ismertek soha irodalmi szalonokat. Folyóiratok, kritikusok,
pályadíjak, magas színvonalú irodalmi előadások, színházak nem nevelték
magyar írásra. Környezetükben sokszor időtlenidőkig nem hangzott magyar
szó és ha igen, egyszer nehezen tűrték, egyszer sehogy.
Magyar igriceink, apostolaink, akik itt most kisebbségi szegénységünkben bemutatkoznak, ki-ki a maga posztján egy-egy darab rögön hirdeti megváltásunkat, az Igét, amit nekünk a magyar szó ereje és muzsikája jelent. Pozsonyban, 1942 tavaszán. |