UTASSY József (Ózd, 1941. március 23. – Zalaegerszeg, 2010. augusztus 27.): költő, műfordító. Élete első 14 évét Bükkszenterzsébeten töltötte. Édesapját fia születése után behívták katonának, a doni visszavonuláskor szerzett sérülésébe halt bele. Édesanyja Kiss Margit, egy évet ő is dolgozott Németországban. Megözvegyülve Kovách Ferenc cipész lett a társa, fiának nevelőapja. 1955–1959 között az egri Dobó István Gimnáziumba járt, reálosztályban érettségizett. A budapesti bölcsészkar magyar–orosz szakára helyhiány miatt nem vették fel. Pétervásárán lett az OTP tisztviselője, majd a járási művelődési ház művészeti előadója. Az ELTE BTK magyar–népművelés szakpárját 1961–1967 között végezte el. Közben egy fél évig a borsodnádasdi hengerműben dolgozott. A végzés után néhány hónapig könyvtáros volt, majd 1972-ig nevelőtanár lett egy szakmunkásképző intézet kollégiumában. Azóta szabadfoglalkozású író lett. 1968-ban megnősült, felesége Horváth Erzsébet, aki ugyancsak bölcsészkart végzett. Tanárként, majd iskolaigazgatóként dolgozott. Egy fiuk született, József (1969–1989), aki gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Diáklapok után első versei 1965 decemberében jelentek meg a Kortársban. Ezidőben szerveződött a bölcsészkaron a Kilencek költőcsoportja. Antológiájuk, az Elérhetetlen föld Juhász Ferenc, Kormos István, Nagy László, Váci Mihály ajánlásával sem jelenhetett meg, magánkiadásban sem. Végül az Írószövetség elnöke, Darvas József tette lehetővé a kiadást. 1969 karácsonyára jelent meg Nagy László ajánlásával a kötet. Pár héttel korábbi Utassy József első önálló verseskönyve, a Tüzem, lobogóm!, amely – akárcsak az antológia – komoly sikert aratott  a fiatalok körében, ugyanakkor felkeltette a hatalom gyanakvását a versekben megnyilvánuló társadalomkritika, a Petőfit idéző szabadságvágy és indulat.  Második kötetének – Csillagok árvája (1977) – azért kellett évekig hevernie a kiadóban, mert számos verset ki akartak vele hagyatni, s ő ebbe nem egyezett bele. A megpróbáltatások súlyos idegbetegséget idéztek elő, hatásuk hosszú évekig tartott. Ezt idézi fel a Kálvária-ének (1995). A nyolcvanas évektől folyamatosan kiadták felnőtt-és gyermekvers-köteteit, köztük 1984-ben, 1988-ban és 2001-ben összegyűjtött verseit. A hetvenes évektől többször járt Bulgáriában. Tanulta a nyelvet, költőket fordított. A Kilencek önszerveződésű csoportja 1969 után nem bomlott fel, bár kibontakozásukat gátolta az irodalompolitika. 1982-ben és 1994-ben – azonos címmel – újabb antológiáik jelentek meg. 2005-től Rédicsen élt, ettől az évtől volt a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. 2010. augusztus 27-én, hosszú betegség után hunyt el Zalaegerszegen. ( kilencek )

Művek
Tüzem, lobogóm, versek, 1969;
Csillagok árvája, versek, 1977;
Mézgarázdák, versek, 1980;
Pokolból jövet, versek, 1981;
Áve, Éva!, versek, 1981;
Júdás idő, versek, 1984;
Ragadozó Föld, versek, 1987;
Irdatlan ég alatt, versek, 1988;
Hungária kávéház? Kávéház Hungária!, versek, 1988;
Hóemberség, versek, 1989;
Keserves versek, 1986–89, 1991;
Rezeda-álom, versek, 1991;
Hol ifjúságom tűnt el, 1992;
Fény a bilincsen, versek, 1994;
Szamár-csillag, gyerekversek, 1994;
Kálvária-ének, Lakitelek, 1995;
Földi szivárvány, versek, 1996;
Havak hatalma, Miskolc, 1996;
Ötvenöt ördög, Karcag, 1997;
Szép napkeltő holnap, versek, 1999.