MÉCS László, (Hernádszentistván, 1895. január 17. – Pannonhalma, 1978. november 9.): költő, szerkesztő. Falusi tanító fia, a középiskolát a kassai premontrei gimnáziumban, az egyetemet 1913-tól a bp.-i egyetem magyar–latin szakán végezte. 1914-ben a premontrei rendbe lépett, 1918-tól kanonok, Kassán tanár, 1920-tól Nagykaposon, 1930-tól Királyhelmecen plébános. A bécsi Tűz munkatársa. A Petőfi, a Kisfaludy, a Janus Pannonius Társaság és a Szent István Akadémia tagja, a 1941–42-ben Vigilia főszerkesztője. 1945-től visszavonulva rendházakban élt. 1953-ban koholt vádak alapján letartóztatták. 1956-ban rehabilitálták. 1957-tól Budapesten lelkipásztor, 1961-től Pannonhalmán élt. Versei 1915-től az Élet c. lapban jelentek meg. 1923-tól a kisebbségi magyarság szószólójaként felvidéki, erdélyi, budapesti és nyugat-európai költői előadókörútjain sikereket aratott. 1938-ban a Sorbonne gálaestjén megismerkedett Paul Valéryval. Költészete sajátos újhumanizmust képvisel, amelyben a küldetés-, szolgálatjelleg, az eszméltető hang a döntő. Keresztény vitalizmusa a gazdag, sokszínű élet teljességét, az életközelséget hirdeti. Hagyatékát a pannonhalmi rendház gondozza.( felvidék )

Művek
Hajnali harangszó, versek, Ungvár, 1923;
Rabszolgák énekelnek, versek, Berlin, 1925;
Vigasztaló, versek, Berlin, 1927;
Az ember és az árnyéka, versek, Kassa, 1930;
Üveglegenda, versek, 1931;
Legyen világosság, versek, 1931;
Válogatott költeményei, 1934;
Megdicsőülés, versek, 1937;
Fehéren és kéken, versek, 1937;
Élőket nézek, versek, 1938;
Forgószínpad, versek, 1940;
Összegyűjtött versei, 1941;
Anya kell!, vál. versek, 1943;
Vadócba rózsát oltok, vál. versek, Torontó, 1968;
Aranygyapjú, válogatott versek, Buffalo–Bp., 1971;
Vissza a csendbe!, versek, Cleveland, 1976;
Üzenet, válogatott versek, 1982.