MAGYARI Lajos, (Székelyudvarhely, 1942. október 26.): költő, újságíró, műfordító. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, 1966-ban a kolozsvári Babe?-Bolyai Egyetemen magyar nyelv és irodalomtanári oklevelet szerzett. 1966 és 1968 között a Maros megyei Héjjasfalván tanított, 1968-tól a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör belső munkatársa. Első írásával 1962-ben jelentkezett az Ifjúmunkásban, azóta elsősorban versei, emellett bírálatai, tanulmányai, riportjai az Ifjúmunkás, Korunk, Utunk, Igaz Szó, Előre, Falvak Dolgozó Népe, Művelődés és a megyei napilapok hasábjain jelentek meg. Az 1989-es fordulat után meginduló Háromszék főszerkesztője, szókimondó vezércikkeivel országosan is elismerést kelt. Az RMDSZ platformján Kovászna megyei szenátor (1992). Mint költőt Farkas Árpád és Király László mellett a második Forrás-nemzedék képviselőjének tekintik. 1967-ben a Vitorla-ének c. antológiában jelentkezett, 1969-ben Hétarcú ballada címmel jelent meg Forrás-kötete. Költői magatartásának meghatározója az erkölcs- és közösségközpontú elkötelezettség, ezt ellenpontozza vershelyzeteiben a szülőföld fizikai és szociális kiszolgáltatottsága, természeti és erkölcsi tehetetlensége. Az én-bemutatásnak az első kötetében túlsúlyos (a stílusban is megragadható) biblikus-messianisztikus vonásaitól a Kötésekben eljut az erkölcsi tett feltétlen, öncélú voltának felismeréséig. Az első kötet tárgyias-mitizáló jegyei után a fogalmi kifejtettség válik uralkodóvá, alapvető törekvését azonban mindenütt megőrzi: célja megteremteni a népiség és modernség, sajátos és egyetemes vonások szintézisét a Tamási Áron, Illyés Gyula, Kányádi Sándor képviselte hagyomány szellemében. Lírájának erkölcsközpontúsága miatt legjellemzőbb rá a létösszegező, önszembesítő verstípus, ezen belül is az, amit Lengyel Ferenc személyiség-szimbolikának nevez: egy példaértékű szereptípus problémáival azonosulva próbál saját maga és közössége kérdéseire válaszolni. A magatartás és a művészi megvalósulás tekintetében egyaránt ideáltipikus értékű Csoma Sándor naplója c. poémája, amelynek nagy sikere (a második Forrás-nemzedék általános fogadtatásával együtt) jelzi, hogy hagyomány és korszerűség szintéziskísérletével fellépése időpontjában érvényes magatartás-mintát tudott kínálni a modernizáció értékellentéteivel szembesülő közönségrétegeknek. Kötések c. verseskötetéért elnyeri a Marosvásárhelyi Írók Társasága 1979-es díját. Magyar műfordítás-kötetbe foglalja Radu Stanca verseit Hajnali vágta cím alatt (1981). A Kőrösi Csoma Sándor nyomában járó Jakabos Ödön Indiai útinapló c. útleírását (1983) a szerző halála után gondozza és kiadáshoz segíti. A föld igézete c. kötetét olvasva Mészely József arra figyel fel, hogy a versek tetemes hányada történelmi személyiségekhez kapcsolódik: Bethlen Gábor, Dózsa, Tinódi, Bartók, Kodály, Bartalis, Gyárfás Jenő, Benedek Elek emlékéből merít, s így jellemzi a költőt: „...a jelent jövőteremtő küzdelemként szemléli”.( Erdély )

Művek
Hétarcú ballada, versek, Bukarest, 1969;
Csoma Sándor naplója (Bukarest, 1970) 
Kötések, versek, Bukarest, 1976;
A föld igézete, versek, Bukarest, 1988;
Út az alkonyatba, versek, Bukarest, 1994.